Tisztuló repülés


Nekem a tavasz legszebb pillanata, amit leginkább várok, mikor a méhek tisztuló repülése elkezdődik. Mert ők egész télen a kaptárak sötétségében vannak, sokan közülük már akkor keltek ki, mikor már beállt a tél, így ők a napot még nem is láthatták. Némelyik már az élete legjavát le is élte a sötétben és nagyon rövid is lehet számára azaz idő mit kint tölthet. Ilyenkor a méhes környéke egy nagy zsongás, mert messzire még nem repülnek a hideg miatt és azért mert először tájolnak, feltérképezik a kaptáruk környékét.

Ragyogó érzés ilyenkor köztük lenni, bent állni a zsongás közepébe és míg ők örülnek az első meleg napoknak, én örülök minden egyes családnak, mely egészségesen átvészelte a fogságban töltött hónapokat.

Van azért prózaibb jelentősége is ennek a jelenségnek, és az a kellemetlenebb része rám nézve ilyenkor, illetve mindenkire aki ekkor a közelükbe van. Nem, ilyenkor nem vadak, nem támadnak, nem csípnek! Tömegesen rá is szállnak az emberre, hogy megpihenjenek, ilyenkor még nem képessek hozamosabb ideig röpülni, megpihennek rajtam is többször. A kutya ott van elásva – az elején írtam, hogy ezt tisztuló repülésnek hívják – hogy a méhek a kaptárban nem ürítkeznek. A több hónapi ürülék a potrohukban raktározódik, és ilyenkor „kitisztítják” magukat. Ők azért is örülnek ennek a napnak, hogy megszabadulnak a terhüktől. Én pedig tiszta barna pötty vagyok ilyenkor. Ezt az apró kellemetlenséget ellensúlyozza az öröm, hogy egészségesen vészelték át a telet.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.